Február (2008 február)
Válogatott idézetek

Ha sokáig tart a tél, s kemény jégfoga közül nem ereszti ki a földet, amíg csak egy csepp joga van hozzá : az nem olyan nagy baj.
Mert ilyenkor a pihenő természet egészen alkalmazkodik a hatalmas zsarnokhoz s csendes dermedésben várja, amíg az éles jégfogak egyenként kitörnek, elvásnak. A hódunna alatt jól ki lehet állni a vihar tombolását; a szél korbácsa csattog a havon, nem fáj az a földnek, az alvó növénynek. Még a mozgó állati élet is elég egykedvűen tűri a tél makacsságát, úgy sem tehetne ellene semmit sem. Azok a szabad teremtmények, amelyek megbíznak erejükben, szívósságukban és a kietlenség hónapjaiban is hívek maradnak szülőföldjükhöz. Hozzá vannak szokva a szenvedéshez, megedzette őket a nyomorúság. Egy-két héttel hosszabb vagy rövidebb ideig tart a keserves böjt, mindegy az őnekik.

De ha a tél ravasz és sunyi mosollyal lazítja meg február vaskarmainak a szorítását, az baj. Mert ilyenkor a hitegetett természet ébredezik, kidörzsöli szeméből a hosszú téli álmot, s amint az édes Nap behinti verőfénnyel, attól nyomban kibontakozik minden a meleg bundából.
Pedig február vége, március eleje sokszor csupán csak kegyetlenül tréfál. Napsugarat kergető csípős szél, szépítő vizet kínáló havazás úgy is járuléka, de még a múló telet is visszacsalja néha, amely búcsúzásában decemberi szigorral mutatja meg még egyszer komor arcát. A csalóka tavasz csak a délibábot küldte maga helyett, ő maga újra a másik oldalára fordult, s édesdeden szunnyad a föld mélyében, az ég magasságában.

Délfelé jár.
Az Alföld rónaságán szinte egybeolvadt a gyéren havas táj a ritkás, szertefolyó köddel. A hó apró foltokkal borítja a földet: ezek a kis foltok lassan mállanak el, napról-napra kevesebb marad belőlük.
A téli napnak nincs arra ereje, hogy egyszerre végezzen velük, - hogy melegen csókoló sugarat hintsen rájuk. A téli napsugár bágyadt, ha ragyog is. Hűvös az ölelése, nem elég arra, hogy gyors diadalt arathasson a dermedésen.
Ha a déli órákban meg is lazul a rongyossá szakadozott hótakaró: estére megint jön a hideg szél, ami elhajtja a feltörő párázatot, s amint utána beáll a szélcsend: megérkezik nyomában az éjszakai fagy. Reggelre a hó újra ropogós, kemény, száraznak tetsző, csupa éles morzsa. A föld kérges, kopogós, megdermedt.
Most dél van, éppen az olvadás órája.
Az idő csendes, a téli hideg enyhült.
Szürke felhők úsznak odafent, a szürke köd felett : nem tudni, hol végződik a köd s hol kezdődik a felhő.
Ez az igazi egyhangú téli tájék.