A fácáncsempész
2009 augusztus

A fácáncsempész.

A gyorsvonat teljes igyekezettel zakatolt Budapest felé. A kocsik meglehetősen tömve voltak. Egy első osztályú kocsiszakaszban nagyon víg társaság anekdotázott. Vadászok voltak ott, akik egymást licitálták túl a nagyotmondásban.
A kocsi folyosóján jókora szállítmány; mindenféle vad hevert a vadászat sikerének a bizonyítékául.

Gazsi bácsinak nem valami jó napja lehetett, komoran szívta a szivarját s hallgatagon tűrte, hogy a társai évődjenek vele. A gonosz csontok nem tudtak betelni egy elhibázott fácán emlegetésével, amely ott kelt fel a Gazsi lába elől a répa közül, és az őt üdvözlő dörgés közt evezett tovább nagy vígan.
- Hagyjátok el, szólt közbe az ügyész úr hangos hahotával, legalább nem kell neki fogyasztási adót fizetni érte. Bezzeg majd megnyúzza a finánc a híres Nimródokat, akik tele tarisznyával dicsekedtek.
Ez bizony komoly ijesztés volt. A vadászok kaptak az alkalmon, s jól megszapulták a mélyen tisztelt pénzügyi kapacitásokat, akik az ilyen bolond adókat kitalálják.
De igazán bolond adó is az. Látszik, hogy olyan emberek ütötték nyélbe, akik hallottak ugyan valamit harangozni, de maguk sohasem húzták a harang kötelét. Mert különben lehetetlen, hogy vadászember létükre, úgy adóztatták volna meg a vadgalambot, mint a foglyot. Egyik is, másik is tizenhárom krajcárokért jut át a vámrubikonon, pedig a vadgalamb hitványság, semmi, nem is úri asztalra való; az ember lövi, mert lőni mulatságos, gyors lévén és szívós. De úri vadász a cselédjének adja a pecsenyéjét. A fogoly ellenben a legelső pecsenye, finom delicia, minden gourmet-nak az ínyét csiklandozza, igazi érték tehát. És a finánc egy kategóriába teszi vele a vadgalambot. Mintha a kavicsot gyémántnak nézhetné valaki! Aztán ott van a fürj, annak a vámja csak egy és fél krajcár, pedig még nagyobb finomság, mint a fogoly. Három jó hízott fürjecske bizony van is annyi, mint egy kinőtt fogoly s a háromnak a vámja összesen még felényi sincs, mint egy fogolyé. Hol van itt az arány? Egy mocsári szalonka vámja tizenhárom krajcár, pedig a mocsári szalonka nem ritkaság, mint az erdei szalonka, és testre nézve csak akkora, mint egy fürj.
Egyszóval a derék fináncnak fogalma sincs arról, hogy hogyan kellett volna az arányt megállapítani, hisz ő nem természettudós.

Ki nem fogytak a vadászok a zúgolódásból s végre az sült ki, hogy ha valaki nem röstell fináncolatlan dohányt pipálni, hát akkor abban sincs ám semmi, ha mások meg a fináncolt fácántól irtóznak.
De mikor olyan rizikóval jár a csempészet!
A fináncnak árgus szeme van, s csak odaszagol egy pakktáskához, már kiérzi belőle a rejtegetett vadat.
Az egyik fiatal cimbora elszólta magát.
- No, már pedig engem el nem fogna a finánc, ha én csempészni akarnék! Négy kakast is bevinnék így la, a szűrőm alatt, hogy nem is sejtené egy finánc sem.
- Már azt szeretnők látni!… De már azt megnézzük!… Fogadjunk, hogy nem mered megkockáztatni? Fogadjunk, hogy rajtavesztesz?… Zúdult feléje a sok ijesztés.
- Nohát fogadjunk, nem bánom. Tíz üveg pezsgője folyjék a vesztesnek.
Mindjárt akadt, aki tartotta. Az ügyész belecsapott a fiatalember tenyerébe.
- Hej Józsi, Józsi! Megbánod, - huhogott Gazsi bácsi, mint egy halálmadár. - Csúffá leszel, ha megcsíp a finánc.

Már hiába volt a rémítés, mert állott a fogadás. S hogy idő se legyen a gondolkodásra, éppen az utolsó előtti állomásról indult tovább a vonat, már nem lehetett sokat tétovázni.
Józsi hírtelenében főpróbát tartott a csempészetről, magára kapta a szűrét s négy kakasfácánt kettesével összekötve ráakasztott a derekára. Azután jobbra fordult, balra fordult, s fogadta a cimborái gratulációját bűvészkedéséhez.
Csakugyan elég jól eltűntette a fácánokat.
Alighogy készen volt, már berobogott a vonat a végső állomásra. Hordárok rohantak be a kocsikba, felkapkodták a vadászok holmiját s vitték kifelé. Egyik a Józsi puskáját és bőröndjét ragadta meg s rohan vele. Most már igazán nem volt mit tenni, mennie kellett a hordár után.
Hogy el ne veszítse szem elől, lihegve sietett utána, hosszú szűrét összefogta elől, hogy belé ne botoljék.
- Ember! – szólt hozzá hírtelen Gazsi bácsi, aki mellette ment – véged van, szétnyílt hátul a szűröd s a sok fácánfark mind a földet söpri. Olyan vagy, mint egy páva.
Gazsi elsápadt.
Erre nem gondolt. Amily bátran indult a kalandnak, oly holtra rémülten állott meg egyszerre.
Csak most jutott tudtára, hogy mi vár rá, hogyha felfedezik. Az, hogy ki tudja hányszorosan kell majd a fogyasztási adót leszúrnia, még csak baj se lenne; de mily látványosság lesz az, ha a fifikus finánc kárörvendő arccal libbenti fel a szűrét s ő ország-világ csudájára ott fog állani azzal a furcsa fácán-dekorációval.

Az egész utazóközönség köréje fog gyűlni, harsogó kacaj kíséri; a barátai megtagadják, elszöknek mellőle, s azután majd örökösen csúfságba járnak vele. Bele kell ebbe bolondulni.
Mindez egy másodperc alatt villant meg agyában.
De már késő volt, nem vonulhatott vissza.
Ha most odaáll a finánc elé s töredelmes vallomást teszen a fácánokról, akkor is kisül a turpisság s hozzá még gyáván szenvedi a vereséget.
Ment hát sápadtan, és gépiesen előre.
Fél kezével görcsösen kapaszkodott Gazsi bácsiba, aki részvéttel támogatta.
Úgy rémlett neki, hogy a fácánkakasok mind a négyen egyszerre kezdik csipkedni, csiklandozni s mintha mindegyik éppen most akarna leszakadni a derekáról, hogy egyszerre csak kipottyanjon a szűre alól.
Ájulás környékezte. Bizonyos, hogy ha egy finánc véletlenül megszólítja, a nagy erős ember menten összeroskad.
Támolyogva vonszolta magát odább, és úgy kimeresztette a szemét félelmében, mint aki kísértet lát.
Egyszer csak azt érezte, hogy valaki nagyot lódít rajta s ő bent van egy bérkocsiban.
Abban a percben kitört rajta a hideg-meleg. Fázott és mégis izzadt. A szája kiszáradt. Hangot sem tudott adni. Otthon rögtön langyos fürdőt vett, forró teát ivott, azután lefeküdt s tizenkét óra hosszat halálos nehéz álmot aludt.
Jó, hogy meg nem őszült.
Másnap prezentálták neki a barátai négy fácán fogyasztási adójának a nyugtatványát, amit egyikük hírtelenében sietett kifizetni, hogy baj ne legyen a tréfából, ha a vállalkozó embert megtalálják csípni a fináncok.
De Józsi, aki erről az óvatossági rendszabályról előre nem értesült: égre-földre esküszik, hogy életének legszörnyűbb pillanatai azok voltak, amikor a négy fácánkakast becsempészte a budapesti vámon.