A rab király szabadon 21.

A bokorban erős szöszmötölés támadt s néhány másodperc múlva egy magas, zömök, fekete alak bújt elő a cserje közül, sípoló lélegzettel, s közben-közben elfojtott hangon nyögve:
- A Mennydörgők! - dörmögte a gorilla s fenyegetőleg emelte fel jobbját, amelyben most is hatalmas furkót szorongatott. - Én már megismerkedtem velük némileg. Egy tűzdarázs megcsípett s a fullánkja belém tört. Bal karomban érzem.
- Hogy lehettél olyan vigyázatlan? - kérdezte a király. - Lásd, a hercegnőt mióta üldözik, s ő úgy surran el előlük, mint a kígyó.
A gorilla fölmordult:
- A hercegnő nem férfi és nem is rokonsága az embernek. Én láttam a fehér nőt s el akartam rabolni, hogy ne unatkozzam úgy.
- És rajta vesztettél. - vágott közbe Szultán. - Szegény bolond te; no majd lesz módod benne, hogy bosszút állhass. A Mennydörgők hívás nélkül is jönnek.
Zulejka kéjesen nyávogott:
- Mennyi embervér! Mennyi! Sok édes embervér! Kóstold meg egyszer te is király!
Hírtelen elhallgatott s figyelni kezdett. Felborzolt szőrrel lépett hátra.
– Hallottátok? - kérdezte halkan, idegesen.
Szultán s a gorilla fülelt.
A völgy felől, az avaron, lassú, egyenletes csúszás neszét vehette észre, akinek nagyon finom volt a hallása. A csúszás halkan súrolta végig a száraz avart s időnként csöndes sziszegés vegyült ebbe a gépies hangba.
Mind a három hallgatózón egyszerre szaladt végig a hideg. A gorilla volt a legtürelmetlenebb. Dühösen kezdett topogni s össze-össze csappantotta az agyarát. Zulejka mereven nézett villogó szemével arra, ahonnan a csúszás közeledett. Szultán mozdulatlanul maradt ugyan, de önmagának be kellett vallania, hogy csak erőlteti a nyugalmat, s hogy gyorsabban ver a szíve.
Ösztönszerűleg kitalálták, hogy ki az, aki most jön.
- Így csak a Vörös ördög sziszeg, - mormolta Szultán.
Zulejka felelt neki:
- Igazad van Felség, ismerjük ezt a hangot fogságunk idejéből. De én már azóta is hallottam egy párszor barangolásaimban.
- Ti mindnyájan meg vagytok ijedve, - szólalt meg most a sziszegő hang finnyásan s kicsinylően. - Csillapodjatok no, nem haragszom. Jobban tetszetek nekem, mint az idevaló gyáva bennszülöttek. Hallottam az oroszlán ordítását s a tigris válaszát; egy bagoly a gorilla esetéről huhogott valamit; gondoltam magamban: elnézek erre egy kicsit. Csak közel ne jöjjetek, mert különben semmiről sem tudnék jót állani.
- Jókor jössz Sátán, - mordult fel Szultán felsőséggel, mert szükségét érezte, hogy minden borzongása mellett is úgy viselje magát, ahogy királyhoz illik. - Tanácskozásunkban részt vehetsz; de figyelmeztetlek, hogy itt senki se fél tőled, legkevésbé pedig jó magam, aki mindnyájatoknak ura vagyok! Mérged halálhozó, azt jól tudom; de talpamnak egyetlen ütésével megsemmisíthetlek, mielőtt időd volna rá, hogy marásoddal veszélybe dönts. És én követelem tőled a tisztességes hangot, különben istenemre, rögtön szétverem a koponyádat, ha az életemmel adózom is érte!…

Mindezt fokozódó haraggal bőgte a király, s az utolsó szavakat már vad tűzben égve, halálmegvetéssel ordította.
Sörénye lobogott, s amint hatalmas első lábával dobbantva csapott le a földre, el kellett neki hinni, hogy gondolkodás nélkül kész beváltani fenyegetését, ha a kígyó meg meri sérteni.
A Vörös ördöggel így még senki sem beszélt. Ahhoz volt szokva, hogy halálos borzalmat keltsen, s hogy reszkessen tőle minden. Ez a királyi hang most megdöbbentette. Érezte, hogy ha az oroszlán megrohanná, őneki feltétlenül vége volna. Legfeljebb együtt pusztulnának. De mi haszna volna abból? Élni mégis csak jobb.
Meghunyászkodva szólott:
- Nono, király, ne neheztelj kérlek. Te kivétel vagy mindenek között. A te felsőbbségedet elismerem. De azután senkiét másét!
Éles, dühös sziszegést hallatott, amely azt jelentette, hogy elég neki a megalázkodásból, többre nem hajlandó.
Zulejka nem mert szólani. Távolról sem volt annyi szíve, mint az oroszlánnak. A gorilla pedig csak röfögött és okoskodás nélkül maradt -ban, nehogy a sok fecsegés közt elmulasszon egy olyan pillanatot, amikor a kígyó esetleg megtámadja. Ő bíz’ nem sokat vitatkozott. De tudta, hogy kezében borzasztó fegyver a furkó, s hogy hamarább és biztosabban szétverné vele a sátán testét, mint amily gyorsan az oroszlán eltiporná.
Csinos kis társaságot alkottak így, négyen.
Amióta a tűzkatasztrófa történt a cirkuszban, nem volt még úgy, hogy mindnyájan együtt lettek volna.
Most látták viszont egymást először mind a négyen együtt, s amint egymásra néztek, bátran lehetett az az érzésük, hogy urai az egész környéknek, s hogy a Mennydörgőkre borzasztó sors vár, ha nyílt harcban kerülnek össze valamikor.
Szultán megkapta a Sátántól a maga személyes elégtételét s ezzel fölöslegessé vált, hogy tovább is élére állítsa a dolgot. Hallgatagon vette, hogy a Vörös ördög senki másnak nem akar meghódolni, egyedül ő neki. Elterelte a vitát a további személyeskedéstől.
- Van-e valamelyiteknek olyan terve, vagy eszméje, amivel a szabadok ügyén segíthet? – kérdezte.
Mindnyájan hallgattak. A tigris ezt gondolta: - bánom is én, hogy ti mit csináltok; én majd gondoskodom róla, hogy egérúthoz jussak, ha nagyon szorongatnak.
A gorilla bután bámult maga elé s így szólt:
- Én minden Mennydörgőt leütök, aki hozzám közelíteni mer.
A Vörös ördög halkan sziszegte, befelé nyelven, amit csak a kígyók érthettek volna:
- Nem értem a királyt; csak nem akar belőlünk hadsereget szervezni, holott semmiféle közös célom énnekem vele nincsen? Ha baj lesz, a föld alá búvok, s egy sziklarepedésben várom meg, amíg a nyugalom visszatér.
Szultán újra megszólalt:
- Eszerint semmi ötletetek. Pedig a Mennydörgők sokan vannak s tűzdarazsaik messziről égetnek és marnak. Jó! Hát én mindnyájatok helyett gondolkodom és cselekszem, ha kell. A hadüzenet megvan; a háború elől kitérni többé nem lehet. Én inkább meghalok, semhogy még egyszer ember kezére kerüljek ebben az életben. A szabadoknak érezniük kell, hogy összetartásra van szükségük. Még az éjjel szétküldöm hadiparancsomat.
Felemelte a szavát s a levegőbe nézett.
– Van-e itt valahol futár? Valaki az éjjeliek közül?
Halk csipogás hallatszott.
- Én vagyok itt, király. Sejtettem, hogy szükséged lesz ma rám. Mit parancsolsz?
- Te vagy, Csúnyácska? - kérdezte a király barátságosan. - Te hűséges vagy s rád mindig biztosan lehet számítani. Halld tehát. Végy magad mellé még egy pár szárnyasegeret s intézd úgy a hírszolgálatot, hogy hajnalra minden tudja a haditervet. A farkasokra vár a legsürgősebb feladat. Ők minden éjjel szakadatlanul nyugtalanítsák a Mennydörgőket. Ne az előőrsöket riasztgassák, akik úgyis virrasztanak, hanem a hátul maradókat, akik sátraikban nyugodtan alusznak. Ne engedjék pihenni őket, fárasszák ki a folytonos készenlétre szorítással.

Barlangi és társai az erdő sűrűit tartsák megszállva. Egyre változtassák helyüket s itt-ott mutassák magukat az előőrsöknek. Hitessék el velük, hogy tíz-annyian vannak, mint valósággal. Minden nap más-más ponton ingereljék támadásra a Mennydörgőket. Zulejka folytonosan résen lesz, s ahol a Mennydörgők figyelmét a Barlangiak valahogy lekötik: ott orozva rohanja meg őket s egy-párt leüt közülük.
Cézár arra vállalkozzék…
- Cézár semmire se vállalkozik, - vágott közbe a gorilla kedvtelenül. - Hát nem hallod király, hogy beteg vagyok? A tűz-darázs még hagyján, azt csak kiheverném. De minden este lánggá válik az egész testem és úgy köhögök, hogy majd kiszakad a lelkem. A halál kutyája ugat belőlem.
Mintha bizonyítani akarta volna: sokáig rekedten, szárazon köhögött. Fekete szája szélén a nagy köhögéstől vércseppek mutatkoztak. Amikor a köhögése szünetelt, így fejezte be mondókáját: - Engem hagyjatok ki minden számításból. Én a saját bőrömért sem sokat vagyok hajlandó mostanság fáradni. Elég, hogy amelyik Mennydörgő megpillant, azt kileli a hideg ijedtében. Az ördögök nagyapját látják bennem.
A király bólintott és a Vörös ördöghöz fordult:
- És te? - kérdezte kíváncsian.
A korallkígyó hosszasan sziszegett.
– Nekem ne adj parancsokat király. Úgy se tartanám meg. Nem dacból, hanem mert nem értesz te ahhoz, amit én magamra vállalhatok. Az én utaimat te nem ismered. Bízd rám, hogy mit tegyek, s merre hordozzam szét a gyors halált.
- Még csak egyet tehát, - szólott a király. - Magamról hadd beszéljek. Biztosítalak mindnyájatokat, hogy engem állandóan a helyemen találtok. Én a legveszélyesebb pontokat keresem, és szakadatlanul párbajra hívom a Mennydörgőket. Én el nem rejtőzöm, hanem támadni fogok, mint az égiháború. Ám azért lesz eszem, hogy vakon és ostobán ki ne szolgáltassam magamat a tűzdarazsaknak. Hóhért és családját veszem magam mellé, ők lesznek résen mindig, hogy tudhassam, merre van nagyobb baj. És most ki-ki a helyére. Menjetek!
A lassan, szótlanul oszoltak el.
A király maradt utolsónak. Felemelt fejjel nézett bele az éjszakába s hallgatta a gorilla nehéz lépéseit, meg a tovasikló sátán csúszását. Az imént még látszott valami kevés holdfény. Most eltűnt a sápadt hold egy nagy barna felhő mögött. Majdnem koromsötét volt. A király ebben a kietlen éjszakában indult neki a völgynek, ahol még nagyobb volt a homály.