Legendás gerendák

Gárdonyi Géza szülőháza mellett lelki szemeimmel már látom
az új alkotóházat, s elképzelem, hogy benne az egykori barátoknak
is emléket állítunk. Teljesebb lenne a kép, ha egy-egy helyiség vala-
melyik jó barát, Bródy, Bársony vagy éppen Dankó Pista nevét viselné.
Lábnyomukban jártam a közelmúltban a Felvidéken.


Legendás gerendák

A falra firkálni nem illik, hacsak a házigazda meg nem kéri az embert. Feszty Árpád festőművész kifejezetten elvárta, hogy neves vendégei a gerendára legalább néhány sort írjanak, ha Kingyesen, a Vág folyó melletti műtermében vele mulatnak.
Néhány összetartó jó barát nemcsak Jókai házának földszintjén, a pesti Feszty-szalonban találkozott, de a hívó szónak örömmel engedve a Felvidékre is elutazott a világhírű körkép alkotójához.
Gárdonyi, Bródy, Dankó Pista, Bársony István, Pósa Lajos, Lányi Géza cimbalmos, Rákosi Viktor is megfordultak a Komárom felett néhány kilométerre fekvő Kingyes-pusztán, s otthagyták a kezük nyomát.
Gárdonyi versikét írt a mestergerendára:
„1894. szept. hó tizenhárom, tizennégy
Itt mulatott három ember, azaz négy.
Lányi Géza cimbalmozott
Gárdonyi meg ugrándozott
Vidám volt a nádas határ
Pósa dalolt, mint a madár
Ilyet nem látott a Kárpát
Isten veled Feszty Árpád.”
Bársony István az örök tréfamester Sipulusz (Rákosi Viktor) és Dankó Pista társaságában 1895. május 13-án hajóztak fel a Vágon egy nyolcszemélyes kis „gőzösön”, melynek időnként felforrt a hűtővize.
Erre gondolt vissza Dankó Pista, amikor a gerendára írta: „Nem repültünk a légbe; feljutottunk az égbe!”.
A közös munka, az együttgondolkodás, a szeretet tartotta össze ezt a kis csapatot életük végéig. Feszty címoldalt festett Bársony István könyvéhez, Bársony Gárdonyit tanította vadászni, Gárdonyi verseket írt Dankó Pista zenéjére csakúgy mint Pósa Lajos, s ezeket a gyönyörű melódiákat esténként Lányi Géza cimbalmon, Bársony és Bródy pedig a hegedű húrjain keltette életre. S ha túl szomorúra sikerült a nóta, mint a szökőkútból a vízsugár, úgy dőlt a humor Sipulusz jóvoltából.

Ma ismét az ősi fészek, Ó-gyalla ad otthont a Feszty-családnak. Egyikük, Feszty Zsolt – barátai segítségével – nagy fába vágta a fejszét. Elhatározta, hogy ismét meghívja az egykori csapat tagjainak ma élő vér szerinti és lelki rokonait.
Az aktualitást az adta, hogy a kingyesi ház gerendái – rajtuk a számos felirat – ismét a család birtokában van, s restaurálás után kiállításra kerül Ópusztaszeren.
A találkozóra szinte mindenki eljött. Bródy Sándor kezet szoríthatott Gárdonyi Emőkével, Feszty Zsuzsa a Pósa-asztalnál készült süteménnyel – szárított tortával - kínálta a Jókay apróságokat. Dankó Pistát, Rákosi Viktort és Bársony Istvánt a nevüket viselő alapítványok vezetői képviselték. Kezet szoríthattam a kilencvennégy éves Feszty Bélánéval, aki ennyit mondott: „ Istenem, a Bársony Pista! De gyönyörűeket tudott az írni!”
A házigazda rövid ismertetője után mindannyian a gerendákra borulva bogarásztuk a feljegyzéseket.
Mindenki lefényképezte, ami neki a legkedvesebb, majd rövid kirándulásra mentünk, hogy Kingyest, a gerendák származási helyét mai állapotában is láthassuk. Az épület siralmas állapotban van, de a környék csodálatos. Egy aprócska tó, egy hatalmas fa árnyékában, s körötte csendes csend.

„Mondhatatlanul édes ez a világ, ez a levegő; az ember szeretne soha többet el nem menni innen, csak hallgatni azt a mélabús, halk hegedűszót, amivel Dankó Pista facsarja el a szívünket az öröm e mámoros percében… ebben a kis magyar pusztaságban olyan nagyon eggyé tudtunk válni, oly¬an igazán testvérnek éreztük magunkat, akik ott voltunk…(Bársony: Kirándulás az istenháta mögé)
Ceruzát fogott Bársony István és felírta gyöngybetűivel a gerendára:
„Amíg élek, ide visszavágyom!”
Nemcsak ő, mindannyian így éreztünk, akik ott és akkor egymásra találtunk.




Dr. Csiák Gyula